Az anarchia az életért harcol, nem pedig a halálért

greece / turkey / cyprus | anarchist movement | press release Tuesday May 11, 2010 21:26 by libertarian editors

A következő órákban olyan anarchista és anti-autoriter csoportok közleményéinek fordítását adjuk közre, amelyek a szerdai borzalmas eseményekre reagálnak; a tragédia kellős közepén azt reméljük, hogy legalább mi, anarchisták komolyan vesszük a történteket, és teljes nyíltsággal átgondoljuk és megbeszéljük azokat. Ez a legfontosabb első lépés. [- Az Occupied London egyik fordítója]

2008. decemberében, a Alexandros Grigoropoulos meggyilkolását követő események során a médiából felhangzó “csend, rend és biztonság” fasiszta szövegére az anarchista/antiautoriter mozgalom azt válaszolta, hogy “ti a kirakatokról beszéltek, mi meg emberi életekről”.

Milyen veszélyes képmutatás ösztönöz most egyeseket arra, hogy a nem-létező tűzoltókészülékekről beszéljen inkább, mint az életekről, amelyek odavesztek? Milyen orwelli csavar késztet egyeseket arra, hogy úgy beszéljenek erről a tragédiáról, mintha csak egy rövidzárlat lett volna?

Tényleg nem fogjuk fel, hogy ez ugyanaz a képmutatás, amivel a NATO-s gyilkosok beszélnek a “járulékos vesztességről”?

Tényleg nem fogjuk fel, hogy mega-kapitalisták, akik a dolgozóikat az épületbe maradásra kényszerítették, várható és nyilvánvaló cinizmusa és aljas gyilkos hozzáállása nem támasztja fel azokat, akiket elvesztettünk?

Tényleg nem fogjuk fel, hogy ha annak a szörnynek a taktikáját alkalmazod, amely ellen harcolsz, akkor te magad is azzá válsz?

Ha valamiért az anarchisták harcolnak, ha valami megéri az embereknek harcolnia, akkor ez az Élet, a Szabadság és a Méltóság. Egy világ, ahol halállal nem tartanak fenn semmilyen hatalmat…

A május 6.-án Tesszaloniki központjában tartott tüntetésen, amit a kórházi dolgozók tesszaloniki szakszervezete, más független szakszervezetek hívtak össze, sokan – főleg anarchisták és antiautoriterek a demonstráció hátsó blokkjából – ismételve ordítozták: “ők a gyilkosok, nincsenek illúzióink, az Állam és Vgenopoulos gyilkos munkásai”. Biztosan sokakat megnyugtat ez a gondolat. De megértették a lényegét és a következményeit annak, amit kívánnak?

Nem tudjuk, hogy mi történt pontosan a Marfin banknál 2010. májust 5.-e délutánján. Amit biztosan tudunk jelen pillanatban, hogy amikor meghallottuk a lesújtó híreket, akkor senki körülöttünk nem utasította vissza kategórikusan azt, ahogy a közületi és a kereskedelmi média szerint történt az eset. És már ez is lesújtó önmagában.

Ha a gyakorlati cselekvésünk során nem tesszük egyértelműen lehetetlenné (elsősorban saját magunk számára), hogy hasonló tetteket kövessenek el egyesek, akik a mi politikai köreinkhez tartoznak, akkor mi tesszük lehetővé, hogy ilyen tragédiák megtörténhessenek (halálos felelőtlenségből, elvetemült aljasságból, rosszindulatból).

Egy általános felkelésben történnek akaratlan halálesetek; volt ilyen Los Angeles-ben, volt ilyen Argentinában. Soha senkinek nem jutott eszébe ezért egy szervezett politikai mozgalmat vádolni.

Maga a tény, hogy a Marfin bank három dolgozójának meggyilkolásával az anarchizmust vádolják, hatalmas felelőséget jelent. Ki tudja félretolni egyszerűen az avantgárd logikát, és az emberi életért való felelőséget? Hiába mondod, hogy a tapasztalt anarchisták évek hosszú sora óta gyújtogatnak bankokat és senki nem sérült még meg. Nem számít, hogy Vgenopoulos terheli felelőségét hangoztatod, mert maradásra kényszerítette az alkalmazottait a bankban, aminek nem volt tűz elleni védelme, stb..

Nem tudod lerázni a felelőséget magadról!

Ha van pár olyan, aki anarchistaként határozza meg magát és eljut a felelőtlenségben odáig, hogy úgy gyújt fel épületeket, hogy tartózkodik odabenn valaki, akkor ez a felelőtlenség valamilyen szinten elfogadott volt.

Vagy még rosszabb, ha te egyengetted az utat a második világháború utáni Görögország legnagyobb provokációs cselekményéhez, akkor a hosszútávú következmények még a három ember halálának tragédiájánál is rosszabbak.

És a válasz nem az, hogy az “ellenség könyörtelen”. Ismerjük a milánói Piazza Fontana és a barcelóniai Scala történetét.

A válasz a gyors és egyértelmű ellenállás, amely gyökeret vert minden társadalmi területen az ország minden táján – egy türelmet kívánó fárasztó munka; elvtársiassággal, egymás segítésével és szolidaritással. A válasz a harc az életért, nem a halálért.